A kettő dolognak semmi köze egymáshoz, míg az egyik egy AC/DC tribute zenekar, addig a másik egy olasz fél-gyorsétterem. Kezdjük ott, hogy szerdán kapva az alkalmon, csak úgy lájti előbemelegítésként, úgy döntöttünk, hogy elnézünk erre a koncertre, ami az Új Vígadóban volt. Előtte Gombóc férje, Tibike belémnyomott egy pálinkát meg vagy két sört, így elég vidám hangulatban telt már az odamenetel is. Kikötőben összetalálkoztunk Krisztáékkal, és beültünk pár sörre, míg az első zenekar lenyomta a bulit. Aztán átficcentünk a Vígadóba, ahol a második zenekar KriszReával ijesztgetett minket, de később szerencsére több saját számott játszottak, ami inkább illett hozzájuk. Már csak a saját számok lévén is :D Egy kis átszerelés, és jött is kis csúszással az ABCD. Király az új gitáros srác, aki fiatal kora ellenére, kurva jól nyomja az Angus témákat. Volt itt hőbör, sör, unicum, ugrálás. Jó kis koncert volt. Mi lesz akkor itt hétfőn, te jó ég :O
Tegnap meg elmentem Katával a Vapiano-ba, mert már régóta fentük a fogunkat rá. Teljesen hangulatos kis hely, sok fajta kajával. Van tésztás kaja, nem tésztás kaja, pizza, még borozni is lehet. Sikerült mindkettőnknek ugyanazt kikérni, ami Bolognese Ravioli volt. A Ravioli az ilyen töltött tészta. Nagyon finom volt. Ja igen. A lényeg pedig, hogy a kaját azt ott az orrod előtt készítik el. Szóval tök frissen kapod meg. Én egy kicsit aggódtam az adag miatt, mikor a csaj el kezdte főzni ott a kaját, de végülis így legalább fért utána még pár sör. Gihi. Na visszatérve, fincsi volt nagyon a kaja, meg is vagyok vele elégedve, de legközelebb lehet dupla adagot fogok kérni, vagy én nem tudom. :D
Utána még egy kis Havanna, egy kis Bakelit, de éjfél után jöttem haza, mert fáááradt voltam. Ma pedig jótékonysági koncert a Perényin, többek között Golyóék lépnek fel a 0690-el!!!