Na mint előbbi postban írtam, kicsit el vagyok havazva mostanság, de most karácsony közeledtével kapok egy kis levegőt, hogy írkáljak, meg csináljak mindenféle ilyen dolgot. Ha tárgylistámat elfogadják, akkor január közepén államvizsga, ahhoz meg még be kellett fejezni jó pár tárgyat meg diplomamunkát. Dipomunka ugye kész, arról már írtam, ma pedig megszereztem a 8. vizsgajegyemet ebben a félévben, amire amúgy hót halál büszke vagyok, mert öltönyös vizsga volt, és matekból, és 4-es lett :D Na szóval múlt hétre maradt a maradék 7, így hát érthető, hogy nem volt idő postra. Mindegy ez most nem is lényeges, csak kisírtam magam kicsit :)
Múlt hét pénteken voltam Zsikke szülinapon a Koli kávéházban (NEM az Egyetem kávéházban). Valahogy összekeveredtek a nevek, mert Gombóccal nagy bátran indultunk az Egyetem kávéház fele, ami amúgy nem létezik jó ideje, csak mi erről nem tudtunk. A koli környékén viszont nagyon gyanús volt, hogy egy árva kávéház sincs a környéken, na meg az Ilzen feliratot se találtuk sehol. Felhívtuk Totyát, aki mondta, hogy menjünk még jóóóóóó sokat, mert hogy az az egyetemen van. Pfff. Gombóccal sétáltunk egy rohadt nagyot, hogy miért nem busszal mentünk az máig rejtély, de mindegy. Pletyóztunk egy kicsit legalább. Egyetemen hívtam Okit, hogy akkor hol is van pontosan ez az "Egyetem kávéház", majd mire elmagyarázta, hogy a menzával szemben, akkor rájöttem, hogy az bizony a Koli kávéház lesz. Sebaj, kis tortúra után végülis bejutottunk. Sok jó ember kis helyen sok sörrel és felessel. Nagyjából ez jellemezte az estét. Kellemes volt a hangulat, világot váltottunk pár unicum után, aztán hazabattyogtunk. Szerencsére munkanap volt, így jóval hamarabb indultak a buszaim, amin majdnem sikerült elaludni, de azért csak nem maradtam fent. Utána meg tanulás volt végig.
Most pedig nem fogok csinálni semmit karácsony alatt, csak zabálni, és aludni. Néha megnézek egy-egy bugyuta filmet a tv-ben. Ja és nézzetek Kockafejek új évadot, mert beszartok a röhögéstől :)