Sajnos minden véget ér egyszer, de azért boldogabb lettem volna, ha ez a zenekar történetesen nem az én kedvenc magyar zenekarom. Jamiék zenéje képviselte azt a vonalat, ami talán a legközelebb áll a szívemhez. A zene arra hivatott, hogy érzéseket, érzelmeket, gondolatokat tudjunk megfogalmazni dallamok, harmóniák, szólók, stb. segítségével. Egy zene akkor jó, ha az képes megfogni az embert, érzéseket, érzelmeket kiváltani belőle, legyen az szomorú, vidám, dühös, pörgős, ugrálós zene. Ha ezekre nem képes egy zenekar, akkor nincs is értelme az egésznek. Az Ő dalaik sokféle érzést képesek belőlem kiváltani, de ha a végét nézzük, akkor mindig csak pozitív irányba. A 8 év alatt sok koncerten voltam, sok féle képpen hallottam a dalaikat, mindig képesek voltak vmi pluszt csempészni beléjük. A szépen megírt dallamok, Robi utánozhatatlan szólói mind-mind alappilérei voltak a zenekarnak, és az általuk képviselt zenének. A mai Klinikás búcsú buli feledhetetlen lesz számomra az biztos, borzasztóan jó koncertet toltak le, de sajnos az utolsót. Robi szólóitól megint elájultam, annyir érzi a harmóniákat. Végig jó hangulatban telt a koncert, egy csepp pihenés nem volt, mégis kicsit ott lebegett a búcsú szó a fejük felett. Emiatt kicsit vegyes érzelmekkel hagytam el a koncerthelyiséget. Nagyon boldog vagyok, hogy láthattam őket együtt zenélni 8 éven keresztül, és nagyon sajnálom, hogy ebben a felállásban soha többé nem hallgathatom a kedvenc számaimat. De ahogy mondani szokás, valaminek a vége, mindig valaminek a kezdetét jelenti...