Másnap reggel 8-kor volt a reggeli, ami svédasztal szerű volt, ehettél amennyit akartál, meg amit akartál. 9-kor indultunk a busszal fel a várnegyedbe. Érdekes, hogy ilyenkor ősszel-télen Prágában minden reggel és éjszaka hatalmas köd borul a városra (ez különösen izgalmas volt egy éjszaka, mikor k. eltévedtünk, és két méter volt a látótávolság, de erről majd később). Na szóval miután kirakott minket a busz a "budai" oldalon, elindultunk felfedezni a várnegyedet. El se kell mondanom, hogy itt fent csak macskakövek vannak, de a legdurvább fajtából. Anno ami kimaradhatott terméskő, azt mind az útra hajigálhatták macskakő gyanánt, de valami iszonyatosan ki tudja készíteni az ember lábát (nagyon élesen állnak ki a földből). Regi itt csatlakozott a bicebócák csapatához, szegénynek itt ment szét a lába. Remek volt nézni, ahogy ketten totyogtunk mint két szarógalamb :))) Ez leginkább azt eredményezte, hogy már a Strahovsky kolostor után elhagyott minket a csoport, ami amúgy nem volt baj, mert egyedül sokkal jobb volt felfedezni a dolgokat. A köd még mindig akkora volt, hogy alig lehetett lelátni a Kisoldalra, viszont remek fotókat lehetett csinálni így. Utána elindultunk tovább, vagyis hát amerre ésszerűnek tűnt, ekkor ugyanis nem igazán tudtuk még, hogy merre járunk. Hangulatos kis utcán sétáltunk, természetesen még mindig macskaköveken, amíg el nem jutottunk a Loretta templomig, amit így utólag sajnálok, hogy nem mentem be, pedig jól nézett ki. Vele szemben van egyébként a Cernin Palota. Ja amúgy itt sikerült utolérni a csoportunkat, de 10 perc múlva már megint eltűntek a horizonton :) Visszafordulva az eredeti útra már látszottak a Szent Vitus székesegyház tornyai, durva látvány volt, ahogy a messzi távolban kiemelkedtek a többi épület között. Ekkor már nagyjából feloszlott a köd, és el kezdett sütni a nap. Kis séta után megérkeztünk a Királyi Palota bejáratához, ami egyben a várnegyed bejárata is. Előtte hatalmas macskaköves tér, és rajta rengeteg turista bámészkodik.

A bejáratnál már láthatni az őröket, akik akkor épp serényen készülődtek a déli őrségváltáshoz. Kb. egy félóra volt délig, addig bentebb sétáltunk, nézegettük a Régi Királyi Palotát kívűlről, ott van még a Galéria is, és a legdurvább, amikor át kell menni egy kis átjárón, és amikor átértél, ott van a szádban a Szent Vitus Székesegyház. Képzeld el úgy, hogy kijössz egy boltíves átjáró alól, aztán felnézel, és ott virít tőled 10 méterre a rohadt nagy székesegyház. Valami csodálatos látvány. Próbáltunk kicsit pihenni a tövében és leülni, de a székesegyház árnyékában majdnem 0 fok volt, és felfáztunk volna, szal álldogáltunk, és vártuk az híres őrségváltást. Hátttt meg kell mondjam én nem szálltam el tőle nagyon. Semmi extra nem volt benne. Megjött 30 új őr, és kettessével kezdték el cserélgetni őket. Egy zászlós őr elkísérte a két új őrt a helyére, ahonnan a leváltott kettővel jöttek vissza. A legnagyobb poén az volt az egészben, hogy volt egy rendőr srác, aki vigyázott ugye a rendre :D, és egy öreg mama meg fotózkodott vele. A mami a fotózkodás végén meg kért egy puszit a rendőrtől, szegény mit tegyen, hát ad neki, és így a mama premier planban lekapta a rendőrt egy cuppanósra :DDD Nem vártuk meg az őrségváltás végét, elindultunk egy kávéra a Szent Vitus mellé egy étteremben, mert annyira hideg volt. A Székesegyházba bejutni kívánó tömeg a templom hátuljáig állt, gondolkoztunk is erősen, hogy beálljunk-e a sorba. Hát persze, hogy beállunk, nem azért jöttem el Prágába, hogy ne nézzem meg a látványosságokat. A hosszúnak tűnő sor nem is volt olyan hosszú, hiszen negyedóra múlva már bent is voltunk. Nem tudok mást mondani, mint, hogy nagyon nagy meg nagyon szép belülről a székesegyház. Nagyon nem lehetett álldogálni egy helyben, mert terelgették a népet, hogy ne ragadjon be a sor, és hogy mindenki bekerülhessen. Főleg, mert 1 után bezárták a székesegyházat. Utána sétálgattunk lefele a várnegyedben, de a többi látnivalóhoz már jegyet kellett venni, különben igen hamar végeztünk volna. Különféle körutakban árulják ezeket a jegyeket. Mi a kisebb körútra fizettünk be, amiben benne volt a Régi Királyi Palota, a Szent György templom és az Aranyművesek Utcája. A Régi Királyi Palota főterme egy baromi nagy "üres" terem, ahova régen a lovagok a lovaikkal együtt mentek be. Még ehhez a teremhez tartozik az első és második defenesztráció, amikor is kihajították a tanácsnokokat az ablakon (második defenesztráció váltotta ki a 30 éves háborút). Utána megnéztük a Szent György Templomot, majd utána jött a legtutibb hely a várban, az Aranyművesek Utcája. Képzelj el egy nagyon szűk utcácskát, nagyon pici házakkal. Olyan picikkel, hogy az első emelet alja majdnem a fejem búbjánál van, az ajtók meg kb. a vállamig érnek. A házak be vannak számozva (a 22. házban lakott Franz Kafka egy éven keresztül). Mindegyik házban kis boltocska van (hangszer, óra, csipke, stb.). Meg aztán a házak felett van egy hosszú padlástér, amiben korabeli páncélok vannak kirakva, és a végén még íjászkodni is lehet. Feljutni nem egyszerű, ugyanis nagyon meredek lépcső vezet fel. Mivel ebédidő volt, ezért beültünk az utcában lévő étteremben, ahol ittunk fincsi Krusovice-t meg én ettem Krusovice Gulyást mellé. Az érdekessége az volt, hogy tunkoláshoz a csehek nem kenyeret használnak, hanem vmi kenyérnek látszó ételt, amit csak így írnak angolul, hogy bread dumplings, de magyarul nemtom mi lehetne (kenyérgombóc HAHA). Utána még megnéztük a Daliborka Tornyot, ami egy lovagról kapta nevét, aki első ízben élvezhette a vártömlöc vendégszeretét. A Daliborka után igazából már csak a várkapu volt hátra (mint Budán a Bécsi Kapu), aminek a két szélén őrök bambultak maguk elé. Szerencsétlenek még csak mosolyogni se mosolyoghatnak.

Várnegyed bejárata	Rácsodálkozás a Szent Vitusra
Süt be a nap a Szent Vitusba	Méretek az Aranyművesek Utcájában

A várból gyalog indultunk el lefele, a célpont a Károly híd volt. Lett volna, ha útközben nem lelünk rá Svejk kocsmájára, amibe természetesen be kellett ülni, nincs mese. Ott ittam a legfinomabb házisört, ami létezik Prágában. 18 fokos barna-fekete házisör. Nyammmmmmmm. Nagyon kellemes étterem-söröző, nagyon olcsó, de a legjobbak egyike. Tudni kell, hogy nagyon sok cseh kocsmában és étteremben, ha kéred, ha nem, kiraknak eléd vmi étvágygerjesztőt (étteremben kenyér meg rá torma, vagy ilyesmi, sörözőben perec, mogyoró, stb.), amiből ha eszel vagy sem, beletartozik alapból az árba. Lehet ők így oldják meg a szervíz díjat, vagy nemtom. A sörözés után a Károly híd következett, aminek sajnos le volt zárva a fele mindenféle munkálat miatt, így nem tudtuk megfogdosni a szobrot, amit kellett volna :D A hídon végig árusok és zenészek voltak, tolták az ipart. A híd végén pedig egy srác nyomta a zenét Didgeridoo-val meg perkával meg csörgővel, és két tagbaszakadt begombázott gyerek meg tolta rá a denszet :D Ha sikerül felrakni a videót, akkor majd belinkelem ide. Valami hihetetlen nagy volt a két gyerek. Nagyon jót röhögtünk rajtuk.

A Károly híd után indultunk tovább az óváros fele, hogy beszerezzünk pár szuvenírt azért haza. Főleg a kisvakond volt terítéken, amiből sikerült egy szép példányt találnom (kint a kisvakondot úgy hívják, hogy Krtek). A sok séta és bámészkodás után vettük az irányt az U Pinkasú fele (ami egyébként az első olyan étterem volt Prágában, ahol csapoltan adták a Pilsner Urquellt), hogy megvacsizzunk, ahol is ettünk finom knédlit párolt édeskáposztával, meg ittunk hozzá finom barna házisörcit. Komolyan kezd már hiányozni az íze. Ki is fejtettem Reginek, hogy valszeg nagy alkesz lennék én, ha kint élnék :))) Érdekes amúgy, hogy itt a házisört kétszer annyiba kerül, mint a Svejkben (itt említeném meg, hogy Svejk kocsmája a "Kehely", az nem U Fleku, hanem U Kalicha!!!). Vacsora után 10 körül indultunk vissza a szállásra metróval, vagyis hát indultunk volna, mert pont annyi apró volt nálunk, amiből tudtunk volna venni jegyet az automatából, ha lett volna szíves bevenni az 50 koronás érmét. Balf***kodtunk egy sort, aztán szerencsére a metrós faszi jó fej volt, és kicserélte nekünk egy másik éremre azt. Így már meg tudtuk venni a jegyet, és visszametróztunk a szállás közelébe. Na igen, de eddig terjedt a tudományunk, ugyanis a metróból miután feljöttünk, marhára nem tudtuk, hogy  merre kell menni. Hasraütés szerűen, "erre szimpatikus" módon elindultunk az egyik irányba, ami akkor kezdett el gyanús lenni, miután egy panelt se láttunk, és egy baromi nagy tesconál találtuk magunkat. Hajjaj. Szerencsére arra jött egy cseh fiatalember, és megkérdeztem, hogy hol a hotel. Hát ő mutogatott, hogy kb. arra kell menni, angolul sajnos nem sokat tudott. Nem baj, megtaláljuk mi azt. Megköszöntük, és elindultunk a kijelölt irányba. A hotelt ugyan nem találtuk meg, de sikerült eltévednünk egy rohadt nagy panel rengetegben, ami már kezdett gyanússág válni, hogy nem jó helyen vagyunk. Ismét hasraütés szerűen elindultunk kicsit másik irányba, majd nagy nehezen megpillantottuk a távolban a Hotel Astra feliratot. Juhééé, hepinessz, meg minden. A 4 perces sétából sikerült 24 csodálatos percet varázsolni. Nem volt nehéz elaludni ezen az estén :) Folyt. köv. a 3. nappal...